(n)esztelenül ragyogok

Ez tipikusan az arany jánosi ‘gondolta a fene’ problematikája. Mert ugye a művész fogja magát és megalkotja a művét. Csak és kizárólag ő tudhatja, mi ihlette, milyen gondolatok éltek a fejében, milyen érzések tépték vagy édesgették napvilágra a versét, szobrát, zenéjét. És gyakran, az igazán jó műveknél még az alkotó sincs tudatában, mi is született meg a kezei alatt. Mert ahogy Tóth Árpád írta: “Szent őrületben a költő szeme”.

Én sokáig azért nem publikáltam, bárhogy kérték is, mert egyszerűen annyira bennem éltek az írásaim, hogy nem tudtam reálisan szemlélni őket és az esetleges hatásukat az olvasó közönségre. Addig nem akartam a nagyvilág elé tárni őket, amíg nem győződöm meg róla biztosan, hogy nem okozok esetlegesen traumát velük. Itt még nem írtam egyiket se be ezek közül, de van néhány olyan, ami felhevült lelkületű, kicsit sötétebb gondolkodásra hajlamos, elcsüggedt, magányos fiatalok lelkében komoly húrokat pendíthet meg. Aztán ki tudja, hova viszi őket tovább ez a zene. Itt most főleg a 18 évesen írt prózáimra gondolok, amelyeket a mai napig nem publikáltam (ezúton is megkövetve Hajdú Éva gyermek pszichológus nőt). Mert annyira az enyémek voltak. Ennyi év után jutottam el oda, hogy már ki merem adni a kezemből őket.

Sokan vannak, akik azt mondják, minél több írásod jelenik meg, minél több köteted van, annál nagyobb embernek számítasz. Én annak a híve vagyok, hogy az ember jól gondolja át, mit ad ki a kezéből és mikor. Mert az ugye egy életen át jellemezni fogja. Sőt, ha elég jó és szerencsés, még utána is. És ne legyen nekem húsz közepes kötetem. Legyen három, de abban tényleg csak jó dolgok legyenek. Olyanok, amelyeket büszkén vállalok. Olyanok, amikről a kritikus hangokkal is bátran tudok vitázni, mert meg vagyok győződve róla, hogy valamire valók. Ha mást nem megrígatni, vagy megnevettetni…

És a versek:

Fáklya Adrienn

A művészet szabálya és halála

—

Nem hinném, hogy bármi jelentene valamit,

Amit írok.

Nem hiszem, hogy taníthatnék nektek valamit,

Bárhogy csűröm-csavarom a szót.

Meg kell osztanotok engem magatokkal,

Hogy kijöjjön bármi is.

De mivel én írok mindent,

És ti értetek valamit,

Itt csak az segít,

Ha mindenki őszintén vállalja/adja

Azt, aki,

                    (Szigorú feltétel)

            hogy az legyen, ami…

———————————–

———————————–

Fáklya Adrienn

Jó tanács

—

Pár száz évvel ezelőtt

egy lúd a kezembe adott volna egy tollat.

És pár száz évvel ezelőtt

pacákat ejtettem volna,

hogy legyen időd gondolkodni rajtam.

De ma már töltőtoll van.

Nem én akartam, hogy így legyen,

de ez most gyorsabb.

Hát dobd el, vagy olvasd!

—————————–

—————————–

Fáklya Adrienn

Ki kicsoda?

—

Látni akarsz, mert írok.

Láttatni kellene, mert írok.

Ha írok, láttatom magam.

—

Érezned kellene a betűimet.

Szavaim mondanák el gondolatomat.

Hol érzed e szisztémában magad?

—

Írom a verset, mert vagyok.

Van a versem, mert vagy.

Olvasod, és te alkotod meg ezzel…

                        (Ki ír, és ki vagy, aki olvasol?!)