(n)esztelenül ragyogok

Ha már megemlítettem a (H)arts—-at, akkor szólnom kell egy másik ifjúkori iró-költő-grafikus társulásról, mégpedig a miskolci Initiale körről. Annak idején, 18 évemmel én voltam a legfiatalabb tagja. A Miskolci Egyetem néhány magyar szakos hallgatója alapította, majd hozzájuk csapódott sok lelkes fiatal. Köztük én is. Sípos László, Tóth Olivér, Bán Olivér, Holzer Viktor (+), Daróczi Viktor és még sorolhatnám a tagok neveit. A virágkorban kb. húsz tagja volt a csapatnak. És mindegyik nagyon tehetséges. A Bruthálián kívül ez volt az egyetlen fiatalok által alapított, kezdő, amatőr művészek összefogására alapított egyesület. Sőt a városban hivatalosan működő (2000. magassága) három bejegyzett közül az egyik.

Szép évek, ösztönző alkotói pályázatok, minden hétre új feleadat, karácsonyi, március 15-i műsor, szerelmek, barátságok… Haj…

De hát ahogy mindennek, ennek is vége szakadt. Az alapító gárda elvégezte az egyetemet és ahogy ez sajnos lenni szokott, nem talált magának utódot. Ezért 2002. egyik estéjén a Kós házban megfelelő mennyiségű bor és sör társaságában megtartottuk az Initiale temetési buliját. Mindenki nagyon szomorú volt és nagyon pesszimista. Hogy miért nem élhet tovább ez az egész. De én nem tudtam átérezni a búskomorságukat, hiszen nem verseket, embereket temettünk, hanem csupán egy korszakunkat. Az élet ment tovább, a tagok ma is alkotnak, igaz ma már más szervezetek keretei között.

Azon az estén a sok kesergésen kiakadva megszületett az Initiale két gyászbeszéde. Csak a fiúknak kedvességből, hogy ne lássák olyan tragikusan az életet. És még ma is azt mondom: írói és privát életem egyik legszebb korszakát töltöttem veletek. És jó volt a barátotoknak lenni. Olykor, magányos éjjeleken, vagy versolvasgatás közben eszembe jutnak a szerda esték, és olyankor jó lenne megint veletek. De hát ugye az idő halad. Azért remélem egyszer még, egyszer majd, mondjuk az öt éves évfordulón ugyanúgy, ugyanott verselünk még egyet!

Fáklya Adrienn

Requiem Initiale

—

A fiatalságnak hatalmas ára van.

Amíg tart, élvezzük. Nem is figyelünk rá.

Tudjuk, hogy most jó. Carpe diem.

Csak amikor múlik, jövünk rá,

Hogy értékelnünk kell.

Voltunk néhányan, az Initale -

Írtunk, bolondoztunk, nevettünk.

Barátok lettünk.

S most azt mondjátok: vége.

Hát megöregedtünk?!

Bocs, de csak nevetek a halotti toron.

Minden megmarad, ami itt volt egykoron.

Mindenre és csak a jóra emlékezem.

Soha nem múlik el az érzés, azt hiszem.

——————————————

——————————————

2.

Ha baj, hogy sok fiatal innen indult el,

Ha nincs értelme, hogy a szívünk felel

A kérdésre, hogy mi ez a város.

Ha probléma, hogy az Initiale káros,

Mert vibrátorokat rajzoltunk és nevettünk sokat,

S az emlékek tömkelege megmarad,

Akkor én sírok, mert temetni kell.

De büszke vagyok arra,

Hogy innen indultam el az útra,

Melyen most haladok,

S elmondhatom egyszer, hogy író vagyok.