(n)esztelenül ragyogok

Tudom, hogy ez nem a verses rész, illetve oda is berakom. És azért osztom meg veletek itt is, mert én imádok Londonban élni. És szeretek minden embert, akinek el kell hagynia a hazáját és nehezen bár, de megteszi. Mert mindig nehéz elhagyni az otthont. De sajnos meg kell tennünk, ha élhetőbb jövőt akarunk. És fontos kérdés, hogy mi lesz kis hazánkkal, de az is fontos kérdés, hogy mi lesz a kis életünkkel. Szóval az ördögi dilemma, az öröm, hogy itt vagyunk és a kín, hogy nem lehetünk otthon. Szóval welcome to London és élvezzétek, ha már így alakult, de ne felejtsétek el az otthoniakat sem. Hiszen nem is lehet. És egy csendes, magányos éjszakán mindenki mormoljon el egy imát szeretett hazánk főnix madárrá alakulásának álmáért.

Ez a vers mindenkinek szól, akinek a lelkében ott tombol ez a dilemma. Itt, otthon, vagy bárhol máshol a világban. Maradni, elmenni… Talán mindegy is. A lényeg, hogy legyünk mi egymásnak, ha már így alakult. Kicsit támaszként, kicsit info forrásként, kicsit seggbe rúgdosónak, kicsit bohócnak. De minden esetre hangnak, hogy azért, mert nem vagy otthon, még mindig magyar vagy. És igenis legyünk jó magyarok, akik összetartanak, ha máshol nem érzéseikben és a neten. Mert ez az a fórum, ahol utolérhetjük egymást nap mint nap. Mert ez a mi helyünk. Mert bárhol vagy, az már az az ország…

Fáklya Adrienn

A mi helyünk

—

Messziről gondolsz ide.

És itt most onnan látlak.

Ki vagy, hogy tényleg onnan erre várlak?!

Ha itt lennél, lehetnél-e az, aki vagy?

Ha ott lennék, lehetnénk-e azok,

Akiknek vágynánk magunkat,

Vagy csak bele a világba

Lennénk egymásnak az, aki

Elfárad, mert gyáva a világ szerint,

Mert ott marad, ahol…?

Vagy felrúgnánk magunkat,

Mert nem szép, amikor

Azt kell tennünk, amit

Mások várnak tőlünk.

Úgyhogy semmi mást nem teszünk,

Csak egymással kefélünk,

Mert így átölelhetjük egymást,

És mindegy, ami volt.

Ott várunk mindenkit,

Mert aki eddig kóborolt,

Az végre elmondhatja nekünk,

Hogy eddig…eddig hol járt….

És ahol kóborolt, az már

Nem az az ország, ahol mi otthon lehetnénk…

Az messzebb költözött.

Oda, ahol az érzés kibújik

A falak mögött,

És ránk kacsint, ha értjük,

Hogy ez már az, ami volt,

És a régi filmekben a colt csak kóborolt.

—

Vedd föl a fegyvert, és mutasd meg magad!

A mai világban így nem leszel biztosabb,

De boldogabb…boldogabb leszel…

Leszel velünk te magad…

Ha ezt választod, te leszel itt…most…

Magad.