(n)esztelenül ragyogok

Jajj, de nehéz téma is ez. Mennyit vitatkoztam én az ‘Öreggel’, pedig aztán annyi minden gondolatot leírtam, mint filozófus. Egyébként szerintem tök jókat, csak itt kicsit kevés a hely. Meg a fene se tudja, akarnátok-e olvasni… Szóval ezeket az elemzéseket, gondolatmeneteket meghagyom akkorra, ha valaki azt írja, én szeretném:)

Isten… Mindenkinek van. Kinek így hívják, kinek annak. De ha tényleg fontos, csendes magányában mindenki beszélget valakivel. Valakivel, aki… Igen, aki talán nincs is ott.

Sokszor gondolkoztam, melyik lehet a könnyebb: a belső vívódásunk, amelyet kivetítünk egy Istenre, az Istenre, aki tényleg van, bár nem jelez nekünk; nem mondja, hogy igen, én vagyok Isten és ezt kell tenned; de mi azért csak érezzük, hogy most valami többről van szó, mint amik mi vagyunk. Érezzük, hogy valaki van ott, rajtunk belül vagy kívül, aki most jelzett és vigyáz ránk… Vagy az a nehezebb, amit a Bibliában vagy bármely vallási könyvben leírtak, hogy tudod, hogy megjelent és ezt mondta. És neked ezt kell tenned. Vagy az is csak a belső vívódásról szól? És ez a vívódás mennyire az elménk szüleménye és mennyire a vágykozásainkké? És egyáltalán… Ha évezredeken át ennyi ember hitt egy rajtunk kívül álló hatalomban, aki képes hatni a világunkra, és ennyi írás szól arról, hogy megszólította valaki világunkat, az embereket, feddve vagy óvva, akkor biztos csak humbug az? Kezelhetjük-e az emberiséget a kezdetektől lelkileg óvodás gyermeknek, akinek szüksége van egy apukára, hogy vigyázzon rá, vagy itt valami többről van szó?

Kettős gondolataim vannak az egész témáról. Egyrészt a vallásos könyvek isteneit nagyon könnyű elemeznie az embernek, ha végigolvassa azokat a bizonyos dolgokat. És megfelelő logikával és… De aztán történik valami… És jön egy érzés, egy álom, egy rossz vagy jó időszak.. és teljesen mást mondd. És egyáltalán, értekezhetünk-e Istenről vagy istenekről könyvek alapján?

Egyrész azt mondom igen, értekezhetünk. Értekezhetünk a vallási könyvek alapján az abban feltüntetett isten-képről. Vitatkozhatunk, bírálhatunk, vagy egyetérthetünk. Sőt, azt mondom, lehet is és kell is (ha akarunk és megfelelő alázattal tudunk hozzáállni a témához). Azt mondom, kezelhetjük bizonyos szempontból ezeket a vallási könyveket történelmi vagy irodalmi művekként és ezen az úton elemezhetjük is őket. Azonban azt is állítom, hogy ezek a könyvek többet jelentenek, mint ‘csupán’ történelmet vagy irodalmat. Hiszen kiválasztódtak (tudom, jaj, a magyar nyelvnek) valamire. Arra, hogy sok száz vagy ezer ember számára nap mint nap útmutatást, feddést vagy vígaszt adjanak.

Miért ezek? Na ez a megfelelő kérdés. Miért ezek? Hiszen annyi írás született, amit besorolunk mindenféle kategóriába. És mégsem vallási. És itt most a vallást nem az egyházak szemfényvesztésének értem, hanem annak, hogy otthon, csak mi elővesszük és ad és olyat ad, amiről tudjuk, hogy több, mint egy vers, több, mint… Mekkora utat kell bejárnia egy írásnak, hogy ezt a többletet magában hordozhassa? És kinek mi az imádsága…? És…?

Ez az a téma, amiről nem beszélhet senki. A vallásokat lehet elemezni, de a hitet nem. Mert ki tudhatná, hogy mi is ez? És ki is ismerhetné, hogy az enyém milyen? Vagy ha igen, milyen jogon elemezhetné?

Nem hiszek az egyházakban, mert többet ártottak, mint… Nem hiszek a vallásokban, mert szerintem mind ugyanarról szól… De abban hiszek, hogy igenis minden ember, ha jön egy érzés, egy álom, egy rossz vagy jó időszak, akkor csendes magányában kinyitja a szívét és a maga sajátos módján, ami szerintem a hithez hozzátartozik, szól valakihez, aki talán nincs is ott.

És most hadd osszam meg veletek az én egyik imámat. Csak úgy sajátosan. És az én töprengésemet, amikor azon morfondírozom, hogy de hát akkor Uram, akkor, most hogy is vagyunk egymással és mi is van?!

 

Fáklya Adrienn

 

Ima

—

 

Jézus a keresztről is hozzád szólt, Atyám.

Most imádkoznom kéne nekem is.

A damaszkuszi úton haladva

Szétmállik az én lelkem is.

—

Bennem van az erő élni,

S bennem van a halál tudata;

De elég erős-e bennem a hit,

Hogy csodák nélkül eljuthassak a holnapba?

—

Tudom, azt ígértem, erős leszek.

Tudom, azt ígértem, mindig tanulok.

Tudom, hogy a holnap útján

Egyszer majd a mennybe jutok.

—

Óhatatlanul megbotlom néha.

Meggondolatlanul szenvedek.

Pedig csak a nézőponton kell változtatnom,

Ha élni szeretnék, de nem merek.

—

Kiáltanék fel hozzád a Mennybe,

Hogy egyedül vagyok nélküled!

De tudom, hogy ez a világ gondja,

Hogy nem lehetünk mindig veled.

—

Nézz le rám most az égből,

És vedd el a kételyemet!

Annyi mindenre lehetnék képes,

Ha elvennéd a félelmemet.

—

Kijelölted helyem a Földön,

Embernek szántál, Jó Uram.

Adj hitet élni a mában,

Hogy megválthassam magam.

——————————————————–

——————————————————–

És kicsit más témájú, de sok mindenről beszélgetünk ám:

—

Fáklya Adrienn

Szabad akarat

—

Azt gondoltam, hogy elég az életben

Mindenen kivűl ez a rohanás.

Azt hittem, hogy ha az utamat járom,

Nem szólhat bele senki más.

—

Most mégis csak állok itt fent,

Mint Bálám szamara a hegyen.

S orditok, hogy miért fáj a járom,

Hisz nem akar vezetni senki sem.

—

A saját utamat járom a Földön,

Mégis azt érzem, rabszolga vagyok.

Ha nincs, akit szeressek itt bent,

Azt kell hinnem, hogy elrohadok.

—

Ha magamat szolgálom, Uram,

Egyedül élem az életemet,

De ha másokra kell várnom,

Az évszázadok sora eltemet.

—

Tudom, azért rendezed igy,

Mert a szeretet előbbre való,

Mint egyfolytában azt keresni,

Hogy mi az a művészi fotó,

—

Amit megláttam, és elképzeltem,

Hogy ma belészeretek.

Pedig csak azt kellene tudnom,

Hogy ki lehet a legszebb

—

Nekem, és a hangsúly a nekemen van.

Hát ártsd egy kicsit a dolgomba magad,

Hogy megtalálhassam azt,

Aki a legfontosabb nekem a világon.

—

Kerül, amibe kerül.

Vagy engedd, hogy

A magam feje után menve

Megtaláljam egyedül.