(n)esztelenül ragyogok

Azt hiszem, rá kellett ébrednie kicsiny csapatunknak a hétvégén, hogy a kidobó nemzetközi állatfajta. Talán annyiban különbözik az itteni az otthonitól, hogy nem veri szét a fejed minden szó nélkül. De nem is enged vissza a szórakozóhelyre, ha olyanja van. És ezeknek általában olyanjuk. Amikor elindulsz a nagy hétközben, hétvégében, hogy kiadd magadból a szórakozási kedvedet és néhány erre tartogatott fontocskádat, nagyon ügyelj néhány dologra, ami a szórakozó helyeken a kidobóknak különösen szúrja a szemét.

Az első dolog, amit tudni kell, hogy itt a pubokban általában nincsenek kidobók, biztonsági személyzet (bár általában a helyi erők és a tulajdonos jól ellátja ezt a feladatot). Viszont alapvető szabály, hogy ha bármilyen zenés-táncos mulatság van egy helyen, a rendet biztonsági emberekkel kell őriztetni. És ilyenkor jönnek a jól megtermett ingyom-bingyomkák.

Általános tapasztalat, hogy ugyanúgy, ahogy a buszsofőrök között, itt sem látsz talán még elvétve sem bennszülött embert. És ez sajnos a kulturáltságukra és a hatalom mániájukra is rányomja a bélyegét. Mert neki az a hatalma, hogy megmondhatja, ki megy be és ki marad kint. És ezzel ahogy tapasztaltam, legtöbbször élnek is. Mindenféle ok nélkül nem engednek be, vagy nem engednek vissza egy helyre. És mi az indokuk rá? Semmi. A legtöbb, amit mondanak, hogy majd legközelebb megtanulod. Na jó, de mit? Mert miből okuljak, ha nem mondják meg, hogy mit csináltam rosszul?

Szóval ott állunk az ‘álombulihely’ előtt és sóvárgunk, majd idegesek leszünk, aztán jól elmegyünk. Valahová máshova. Ahol kb. ugyanezzel találkozhatunk. Persze ez most nagy általánosítás. Biztosan. Mert ugye én nem járok annyit ilyen helyekre. Nekem jobban bejönnek a helyi kis pubok, ahol lehet beszélgetni, meg ismersz mindenkit és kis családias hangulat van. De néha felbuzdulok a régi Kisbajoros estékre emlékezve, és megszáll az az őrület, hogy de ha már Londonban vagyunk, menjünk el egy jó nagyot bulizni. És itt jön a baj. Egyáltalán, minek megy ilyen helyre az egyszeri ember gyereke, ha nem is szereti a zajt, meg a tömeget?! A kidobókat már nem is igazán említem.

Hát van néhány dolog, melyeknek elkerülésével talán (ismétlem talán) megúszhatod a húsz perces győzködést, hogy de te arról a helyről jöttél ki, esetleg könnyebben beengednek egy helyre, vagy nem kötnek bele a viselkedésedbe a tánc közben, stb.

Az első dolog, amit nagyon utálnak, az a sapka. Általában nem fognak alapból beengedni sapkával sehová, vagy levetetik veled. Ez abból a tényből adódik, hogy ha sapka van rajtad, a CCTV (biztonsági kamerarendszer szerte Londonban) nem látja az arcodat. Ergo ha elkövetsz valamit, nem tudnak beazonosítani, visszakeresni. A másik dolog, amiért fújhatnak a sapkára (főleg a baseball sapikra), az talán az, hogy minden helynek megvan a saját maga designja és az a réteg, akiket megcéloz. Még akkor is, ha nincs kiírva, hogy ez vagy az nem jöhet be, próbálják mindenféle dologgal megszűrni a vendégkörüket. Általános vélekedés, hogy a baseball sapka viselése a 18 év alatti fiataloknál, illetve a szegényebb főleg fekete rétegnél fordul elő. De mivel nem mondhatják, hogy ezek az emberek nem léphetnek be a pubba, megpróbálják ilyen szabályokkal távol tartani őket. Általában elég hatásosan sikerül.

Második szabály: ha bemész egy helyre, kapsz pecsétet a kezedre. Ez otthon is így van, úgyhogy ez nem nagy cucc. Viszont itt akkor is pecsétet kell kérni, ha csak kiugrasz telefonálni, vagy egy cigire (ugye nem lehet a szórakozóhelyeken dohányozni). Ha nem teszed meg, akkor könnyen kint ragadhatsz a hely előtt egy szál pongyolában és könyöröghetsz a csúnya kidobóbácsiknak, hogy de ugyan, engedjenek már vissza, általában nem fog megesni a szívük rajtad. Szóval szólhatsz be a barátaidnak, hogy hozzák már ki neked a cuccaidat. Erre a csoda szabályra egyébként most hétvégén jöttünk rá. (Ja, mondanom se kell, ugyanolyan pecsétet kaptál, mint a belépő vásárlásakor. Szóval ez az egész szerintem csak kötekedésre kellett.)

Harmadik ötlet: ha nincsen belépő egy helyre, de áll előtte kidobó, érdemes megérdeklődni tőle, mikortól osztják a pecsétet, ha kijösz, mert nem szeretnél zárás előtt kint ragadni a hidegben.

Most körülbelül ennyi jutott eszembe a témáról. De ha a közeljövőben szerzek még hasonló tapasztalatokat, vagy megvilágosodom e kérdésben, akkor megosztom majd veletek. Addig is ajánlom mindenkinek a londoni éjszakát, megfelelő mennyiségű türelemmel.

És egy idézet az iwiwről:

Legközelebb oltárt állítunk a kidobók istenének és wodoo bábukat állítunk a tetejére és rituálisan körbetáncoljuk.
Amúgy utána a másik helyen is akadt egy kis gondunk velük (kidobók). Kimentünk és Misivel nem akartak visszaengedni minket, mert azt mondták, biztos valami másik buliból akarunk belógni. Na akkor mondtam neki, hogy hát ez természetes és mindezt egy szál pulcsiban teszem, ugye? Mert itt a trópusokon már csak így közlekedek. A jó az volt, hogy akkor még telefon se volt nálunk, hogy beszóljunk a többieknek. És az este koronájaként még a Witherspoonban is sikerült beriasztani a helyet. Nagyon hívott a természet és rossz ajtón szaladtam be, illetve ki, mert azt gondoltam, arra van az én helyem. És megszólalt valami riasztó. De a biztonsági őr annyira zavarba jött a vehemens rohangászásomtól és a neki szegezett kérdéstől: where is the toilet?, hogy egy szót se tudott kinyögni. Szóval kalandos este volt.
Azért én táncoltam egy jót az elején, amíg a zenekar volt. Meg utána jót dumáltam meg nosztalgiáztam. Közben voltak mindenféle érdekes kalandok (lásd fent), és rájöttem, hogy annyira nem sajnálom, hogy nem rohangászom minden héten ilyen bulikba. Kicsit macerás ez a túlélő túra a kidobók között. Pedig az ember nem is csinál semmit. Csak hát ők megtehetik. Elég undorító. Szóval ezután is maradok az én kedvenc kis pubjaimnál, ha találkozni szeretnék valakivel. Főleg, hogy ott halljuk is egymás hangját.
Szóval legközelebb majd valami ilyen helyen…