2008. július 2.
Natural Historic Museum, Science Museum, St. Mary’s garden
Akkor itt a beígért kulturális körkép South Kensington, Earl’s court és a Gloucester road (Glohszter ród:D; a Leicester square - Lehszter szkver mintájára) környékére.
Első állomás: Natural History Museum avagy természetünk története. Minden van itt, ami szem szájnak ingere a dinoszauruszoktól a bogarakon keresztül az ember törzsfejlődésén át a Föld történetéig. Ha esetlegesen gyermekeddel látogatnál el Londonba, a lehető legjobb délutáni kikapcsolódás. A belépés ingyenes, a kilépés bizonytalan. Ezt csak azért mondom, mert ami ott bent van, ki tudja, mikor kel lábra és esz meg téged reggelire. Eddig azt hittem, hogy a legrosszabb dolog, ami történhet veled itt, hogy véletlenül bezárnak egy estére a Madam Tusseaud múzeumba a sok viasz szobor közé. De amióta láttam ezt a helyet, felül kellett vizsgálnom eme vélekedésemet.
Ha a főbejáraton lépsz be, rögtön összetalálkozol a sok dinoszaurusz csontvázzal. Ami ártalmatlannak tűnhet mindaddig, amíg bele nem gondolsz, hogy ezek tényleg ekkorák voltak. És mi lett volna, ha nem halnak ki? Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy ellenük drukkoltam volna…csak hát számításba vettem a lehetőségeket. Hihetetlenül impresszív ez a néhány terem. Már csak azért is, mert sosem gondoltam volna, hogy’néhány csont’ ennyire megfogna engem. De az, hogy ezek tényleg eredetiek és egykor egy élő állathoz tartoztak, hát ez… Ide még annyit, hogy onnan tudod, hogy merre van a Tiranoszaurusz rex kicsit mókás és nem is olyan élethű műanyag mozgó szobra, hogy követed a jajveszékelő gyerekeket.
A múzeum főbejáratánál szert tudsz tenni mindenféle térképre a tárlatokhoz, ami nagyon jól tud jönni, mert elég óriási a terület. Érdemes időrendben haladni az őskortól napjainkig. Ha bemész egy terembe, akkor nem tudsz csak egy úton menni tovább és végig követ minden mozzanatot a terem. Nagyon jó dolgokat láthatsz. Egy baj van az egésszel, ami London múzeumaiban igen általános: nagyon - nagyon sok. Egyszerűen az emberi agy képtelen egyszerre befogadni azt a sok információt, amit itt elrejtettek. Egy délután alatt végig tudod nézni a nagyobb dolgokat, amik érdekelhetnek, de annyi érdekes apró információ lapul ott, hogy ha van időd rá, érdemes többször visszalátogatni ide. És ami még fontos: nem csak a kiállítások hihetetlenek, hanem (ami engem jobban érdekelt:D) magának az épületnek a külső és belső építészeti csodái. A fal mintázata, az épület kívülről, stb… És persze itt a cím és a link is hozzá: http://www.nhm.ac.uk/ A legkönnyebben úgy jutsz el ide, ha leszállsz a metróról South Kensingtonban és követed a kiírásokat vagy a Gloucester roadról a metróval szembeni utcán elindulva két perc alatt odaérsz.
A Science Museum pedig ott van a NHM háta mögött. Na, ez még nekem is várat magára. Előbb-utóbb úgyis sorra kerül. Minden, ami tudomány, az itt van. Szintén jó gyerek program. De felnőtteknek is ajánlott. Ez interaktívabb, mint a NHM. Szintén ingyenes. És ha majd elmentem, beszúrom ide, hogy mit is láttam ott. Minden esetre London egyik híres múzeuma ez is. http://www.sciencemuseum.org.uk/
A környéken sétálgatva nagyon sok szép kis templomot láthat még az ember és a Gloucester road végén ott egy nagyon aranyos park is, a St. Mary’s garden, ahol jót lehet piknikezni, ha az ember belefáradt volna a múzeum látogatásba. A többi instrukció pedig a környékkel kapcsolatban ott van az előző bejegyzésemben. Mindenkinek jó szórakozást és kevés dínóharapást! Kevesebbet, mint nekem:D
2008. augusztus 10., vasárnap, 21:44
Godolatok a Tate Modernben
Mottó:
„Mindenek fölött
Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,
Következik, hogy ál máshoz se léssz.”
/Shakespeare/
Cy Twombly amerikai születésű festőművész nemrégiben ünnepelte 86.születésnapját.
A Tate Modern retrospektív kiállítást szervezett a műveiből melynek kurátora maga Nicolas Serota, az intézmény igazgatója. A termeket járva mostanában a hűség-hűtlenség, ítélkezés, jelentésrétegek kérdései kezdtek foglalkoztatni.
Például a hűség. Álarcába gyakran a gyávaság öltözik, néha a kapzsiság is, vagy egyéb karakterhibák. Mert vajon akkor vagyunk-e hűségesek, ha megmaradunk monoton munkahelyünkön, miközben attól tartunk, hogy nem kellünk máshová? Vagy belefásulunk egy kiüresedett kapcsolatba, valójában anyagi megfontolások miatt… Esetleg még a mártírszerepet is magunkra hazudva a gyerekekre hivatkozunk…?
Twombly az ötvenes években fekete-fehér képeket festett. Aztán egy utazás alkalmával beleszeretett Olaszországba, ami számára a fények, a mitológia, a költészet és a sugárzó színek világát jelentette. Kapta hát magát és Rómába költözött. Kisméretű, fehéres festményei – fényábrázolásai - után egyre több absztrakt óriásfestményt készített, amelyeken hónapról hónapra szemmel láthatóan egyre több színt használt.
Csakhogy a hatvanas években a minimalizmus idején ezt a barokkos színorgiát elutasítás fogadta Amerikában. Twombly ennek hatására megtorpant, majd 180 fokos fordulatot tett.Fogott egy óriási vásznat és szürkére alapozta. Árnyék-szürkére, olyanra, amilyen a templomok belsejében fogad bennünket. Fehér krétát ragadott és szaggatott vonalakkal, szinte kottaszerűen bejelölte egy menyasszony nászinduló ritmusát követő lépései. Aztán a szaggatott vonalak közé berajzolta, beremegtette, szinte belehelte a többrétegű menyasszonyi fátyol araszoló suhanását a templom kövezetén. Minimalista mű – mégis csupa költészet. Még néhány hasonló művet készített, pl. egy koromfekete óriástáblát szinte-semmi vonalakkal, jelecskékkel – és a címe: Orfeusz utazása az alvilágban.
Hűtlen lett a stílusához? Először, amikor a színek kibabonázták a fekete-fehér színvilágból és másodszor is, amikor a kollégái kidumálták a színorgiából? Vagy valójában mindvégig hű maradt lelkesedő, befolyásolható önmagához, érzékeny művészlelkéhez?
A történet folytatása egyébként, hogy a minimalizmustól a fehér, talált tárgyakból, építészeti hulladékokból összekonstruált szobrok felé kanyarodott. Mint például ez a haldokló rózsa – amit nem is így hívnak, csak én nevezem így.
Azután egy barátjának meghalt a felesége, akit Twombly is nagyon szeretett. A megrázkódtatásból Nini festményei címmel sorozat született: tejszerű köd-szürkés alapozású vásznakon sok kusza pasztellszínű hullám. Talán egy visszafojtott férfisírás hanghullámai.
Aztán? Aztán merészen visszakanyarodott a legendákhoz és színekhez. Néha erőteljes, színes szövegeket komponálva festményeibe – mintegy a grafittik előfutáraként.
A hűség-hűtlenség-árulás kérdéskörét feszegeti Cornelia Parker brit művész is.
A Tate állandó kiállítási anyagához tartozik a Thirty Pieces of Silver (Harminc ezüstpénz) címet viselő installációja, nemrégiben állították ki egy külön teremben. A bolhapiacokon és régiségkereskedésekben több mint 3000 darab eladott családi ezüsttárgyat vásárolt fel…és végigment rajtuk egy úthengerrel.
Bár magam sem tudtam megőrizni semmilyen családi ereklyét, mégis elkeserítően barbár cselekedetnek tartanám ezt a gesztust. TARTANÁM. Ha a végeredmény nem lenne ennyire lenyűgöző.
A sok-sok kilapított evőeszközt, tálcát, cukortartót és kosárkát, teáskannát és trombitát 30 egyforma méretű körbe rendezte, majd hajszálvékony ezüstszálakat fűzött át rajtuk és a köröket a padló szintjétől úgy 20 cm-re megemelte. Csodaszép látvány.
Az évszázados valósághű-, vagy valóság-közeli ábrázolásmód hagyományát elvetve, a modern művészet egyik alapelve lett, hogy a művészet ne legyen „szép”.
Ami pusztán szép, az giccses.
A tárgyak úgy lebegnek a padló felett, ahogyan Isten lelke lebeghetett a vizek felett az idők kezdete előtt…A lámpafény meg-megcsillan a függőleges ezüstszálakon láthatatlan angyalszárnyak suhanását idézve… Cornelia Parker műve mégis úgy szép, hogy közben nem giccses. Talán a sok jelentésréteg, vagy a komoly asszociációsor miatt, amit ébreszt ?
Nézem a sok-sok eladott ezüsttárgyat és a bibliai történetre gondolok, miszerint Júdás 30 ezüstpénzért árulta el Jézust. Képek villannak elém, fantáziám termékei és jelenetek, amelyeket a témát feldolgozó filmekben láttam. Jézus imádkozik a Getsemáné kertben. És vért izzad a félelemtől. Pontosan tudja, mi vár rá és azt kéri: Atyám, múljék el tőlem ez a pohár. De ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd. Az alvó tanítványok. A hajnali égbolt. Júdás amint belép a kertbe és megcsókolja Jézust.
Júdás bűne párhuzamba kerül mindazoknak a bűnével, akik nem becsülik a családi értékeket - méghozzá nem is csak az anyagiakat…” Hétköznapi bűnökkel” - amelyeket mindannyian elkövetünk. Eszembe jut Vica néni gyönyörű vésett kis cigarettatárcája, amit elhagytam valahol, és a nagyi reptéren elkobozott kisollója – és ez csak a lista eleje… Mindaz, amiért ők megdolgoztak, megőriztek, hogy aztán mi elkótyavetyéljük, kidobjuk, vagy elajándékozzuk – hiszen kicsi a lakás és a fenének se kell már ez a sok régi kacat…
Júdás markából szétgurulnak az ezüstpénzek.
Furcsa, hogy a tárgyak árnyéka a földön teljesen ép. A kilapított kanál, kehely, kenyérkosárka és csengettyű teljesen épnek tűnik…holott nem az…Mi is teljesen épnek tűnünk, holott kisebb-nagyobb bűneink: árulásaink, hűtlenségünk és közönyösségünk valahol mind-mind nyomot hagynak rajtunk. Csakúgy, mint sumákságaink, gyávaságunk és mű-hűségeink is. Ugyanabban a cipőben járunk ugyanis valamennyien…
Szeressétek egymást úgy, ahogyan én szeretlek benneteket. – mondta Jézus.
Azt hiszem ez egy tökéletes tanács.