(n)esztelenül ragyogok

Van egy nyelvünk és csak úgy használjuk. Van egy nyelvtanunk és csak úgy nem tudjuk. Néha elcsodálkozunk egy-egy íráson, költeményen, novellán, hogy milyen szép is, vagy egy-egy cikken, hogy igen, milyen helyes. De a mindennapokban fel sem tűnik igazából, hogy milyen gyönyörű adományt kaptunk a sorstól: a magyar nyelvet.
Én születésemtől kezdve bolondulok ezért a nyelvért. […]

Sokszor elgondolkoztam azon, mi értelme van a szenvedésnek. Mi haszna van annak, hogy próbálsz, próbálsz és mégse sikerül. Az elején még van erőd és még kicsit élvezed is, hogy a sors próbára teszi a leleményességedet, meg ilyenkor kerülnek elő az igazi barátok, akik aggódnak érted és ott állnak melletted. És ezt mindig jó érezni. De […]

Jajj, de nehéz téma is ez. Mennyit vitatkoztam én az ‘Öreggel’, pedig aztán annyi minden gondolatot leírtam, mint filozófus. Egyébként szerintem tök jókat, csak itt kicsit kevés a hely. Meg a fene se tudja, akarnátok-e olvasni… Szóval ezeket az elemzéseket, gondolatmeneteket meghagyom akkorra, ha valaki azt írja, én szeretném:)
Isten… Mindenkinek van. Kinek így hívják, kinek […]

A barátok útja néha párhuzamosan halad, néha egymás mellett fut és néha közös tüzet gyújtanak. Régi idézet ez, persze megint csak nem tudom, kitől. Milyen öröm is, ha számíthatunk valakire, aki fontos nekünk, akivel megosztozhatunk az élményeken, aki fogja a fejünk, ha rosszul vagyunk és fogja a kezünk, ha baj van. Mit is mesélnénk majd […]

Tudom, hogy ez nem a verses rész, illetve oda is berakom. És azért osztom meg veletek itt is, mert én imádok Londonban élni. És szeretek minden embert, akinek el kell hagynia a hazáját és nehezen bár, de megteszi. Mert mindig nehéz elhagyni az otthont. De sajnos meg kell tennünk, ha élhetőbb jövőt akarunk. És fontos […]

Az egyik kedvenc kis szösszenetem, melyet még otthon írtam, de már abban a tudatban, hogy majd útra kelek és London egén fogom látni felkelni a napot egy olyan ember ember mellett, akit nagyon szerettem. Egy ültő helyemben írtam is vagy 12 szösszenetet, amiket nagyon szeretek. Apró vallomásokat, mely az új életnek, az új világnak, az […]

Ha már megemlítettem a (H)arts—-at, akkor szólnom kell egy másik ifjúkori iró-költő-grafikus társulásról, mégpedig a miskolci Initiale körről. Annak idején, 18 évemmel én voltam a legfiatalabb tagja. A Miskolci Egyetem néhány magyar szakos hallgatója alapította, majd hozzájuk csapódott sok lelkes fiatal. Köztük én is. Sípos László, Tóth Olivér, Bán Olivér, Holzer Viktor (+), Daróczi Viktor […]

Ez tipikusan az arany jánosi ‘gondolta a fene’ problematikája. Mert ugye a művész fogja magát és megalkotja a művét. Csak és kizárólag ő tudhatja, mi ihlette, milyen gondolatok éltek a fejében, milyen érzések tépték vagy édesgették napvilágra a versét, szobrát, zenéjét. És gyakran, az igazán jó műveknél még az alkotó sincs tudatában, mi is született […]

Van két aranyos ember, akik mind a ketten a szerelem hálójában szenvednek, vergődnek, mint mi mindannyian. Az egyik plátói szerelmes, a másik meg egy olyan lányba, aki nagyon-nagyon messze van. Tehát a kettő majdnem ugyanaz. Csak talán az egyiknek azért könnyebb, mert meghódíthatja face to face, akit szeretne, vagy pont ezért nehezebb, mert közelről érzi […]

Ominózus délután éppen készültem a Dubicsányban tartott Jel-kép egyesület írótalálkozójára, mikor is azon szenvedtem, hogy ugye a találkozó témája az ősz és a szerelem. Mindenkitől erről a témában kértek verseket, írásokat az antológiához. Ok, az még nem nehéz, hogy szerelem. Szerintem még annak is van szerelmes verse tini korából, aki háromszor letagadja hajnal előtt, de […]